BESZTERCEBÁNYA / Banská Bystrica / Neusohl (latin nevén Neosolium) már IV. Béla uralkodásának idején, 1255-ben szabad királyi várossá lett. III. András Túróc és Liptó felé megnagyobbította területét. Mátyás király és Beatrix gyakran megfordultak a városban. Az 1620-ban Besztercebányán tartott országgyűlésen választották királlyá Bethlen Gábort. 1645-ben pestis pusztította a lakosságot, 1761-ben pedig tűz ütött ki egy rézhámorban; több mint kétmillió forintos kárt okozott. Besztercebányát eleink az egyik legszebb magyar városnak tartották. Egyike azon városoknak, melyeket falakkal és bástyákkal kerítettek be. A város délkeleti részén áll a város egykori erődje, a régi várnegyed, amely két templomot, a megmaradt őrtornyot és a régi várkastély maradványait zárja magába. A vártér közepén áll a 14. század elején épült régi templom (az ún. német templom). Eredetileg csúcsíves boltozata volt, de az 1761. évi nagy tűzvész után barokkosítva renoválták. Az evangélikus templom - a szlovák templom - szintén gótikus építésű, a tűzvész után kapta végleges formáját. Az evangélikus templom mellett áll az ún. Mátyás-palota, vagy Mátyás-ház, 1479-ben épült királyi szállásnak. A bejárat felett láthatók Mátyás és Beatrix címerei. A palota a 19. században romos állapotban volt. A várnegyed másik oldalán, a főtéren áll a püspöki székesegyház, amely a 17-18. század fordulóján épült, eredetileg a jezsuiták számára. A besztercebányai püspökséget 1776-ban alapította Mária Terézia, s a jezsuita birtokokat ajándékozta neki. Ebben az időben épült a püspöki palota, barokk stílusban. A 19. század közepén összesen 478 ház állt Besztercebányán, ebből 249 a belső városban, 229 az öt(!) külvárosban volt. A belső városi piacteret körülvevő házakat circularisoknak - Ringhäuser - nevezték, s szabad pálinkafőzési és borkimérési joggal rendelkeztek. A vizet egyóra járásnyi távolságból csatornán szállították a városba. Besztercebánya iskolaváros is volt; katolikus és evangélikus gimnázium, katolikus főiskola, papi szeminárium, lánynevelő intézet és kisdedóvó (óvoda) is működött a városban. Lakossága az 1850-es évek elején 5220 lelket számlált. Őseik Thüringiából bevándorolt németek, de a 19. század közepén már többnyire szlovák anyanyelvűek voltak. Fő foglalkozásuk a bányászat és kézművesség volt. A besztercebányai réz- és vashámorok nagy fontosságúak voltak; a királyi "olvasztóházban" a Selmecbányáról hozott ezüstércet dolgozták fel.

Bibliográfia: Besztercebánya 1857, Besztercebánya 1862, Ipolyi, Jurkovich 1902, Jurkovich 1906, Myskovszky 1869, Rupp